Az emlősök által előállított mérgeket eddig több ok miatt sem tanulmányozták, azonban napjainkban elkezdték kidolgozni ennek módszereit. Mint Rodrigo Ligabue-Braun és munkatársai írják a Toxicon című folyóiratban,az új kísérleti technikák révén az emlős-mérgek tanulmányozásával új hatásmechanizmusú gyógyszerek sokaságát fedezhetjük fel, megismerhetjük több eddig rejtélyes betegség, pl. az Alzheimer-kór hatásmechanizmusát, illetve jobban megérthetjük a szervezet egyes alapfolyamatainak – pl. fájdalomérzékelés – a mechanizmusát. A különböző emlősök több különféle célból termelik speciális mérgüket.
Venomous mammals
Tanulmányukban (Venomous mammals: A review) a brazil szerzők bemutatják a kifejezetten ritka, mérget termelő emlősöket, ezek a kacsacsőrű emlősön kívül a cickány, a vámpírdenevér, a patkányvakond és a lajhármaki – valamennyi faj az emlősök kialakulása után igen hamar vált le a törzsfáról. A vérszívó denevéren (nyála alvadásgátló tulajdonságú) kívül azok az emlősök, amelyek mérgező nyálat termelnek, rovarevők.
A patkányvakond az egyetlen emlősfaj, amely a nyálmirigyek által termelt mérget harapással, fogcsatornán keresztül juttatja be az áldozat szervezetébe, a többi közvetlenül a nyálba juttatja a toxint; a lajhármaki allergén tulajdonságú mérgét a könyökhajlatában lévő mirigyből nyalogatja fel, és azzal keni be kicsinyei bundáját, így tartva távol a ragadozókat.
A BBC egy cikke szerint a(z európai) vakond is termel mérget, nyálába kiválasztva, amivel megbénítja táplálékát (földigiliszta), ezzel raktározza el későbbi fogyasztásra.
Mint a Toxikon-cikk szerzői írják, az amerikai rövidfarkú cickány olyan gyilkos mérget állít elő, amellyel kétszáz egeret is meg lehet ölni, ha a kutatók iv. juttatják azt be az állatok szervezetébe. A cickányméreg egyik összetevője a magas vérnyomás kezelésében lehet hasznos, egy másik összetevőt neuromuszkuláris betegségek és a migrén terápiájában kutatnak. Egy másik cickányfajta mérgének soricidin nevű peptidkomponense petefészekrák kezelésében lehet hasznos.
A mérget termelő emlősök rövid ismertetése után a Toxikon-tanulmány részletesen elemzi a kacsacsőrű emlős mérgét.
A kacsacsőrű emlős (Ornithorhynchus anatinus) több tulajdonsága is különleges: tojásokkal szaporodik, és hímjei a szaporodási időszakban mérget termelnek. A nőstény állatok szervezetében is megjelenik a méregmirigy kezdeménye, de az egy éves korukra elsorvad. Ebből a tényből, és abból, hogy az Ausztráliában élő állatnak nincs sok természetes ellensége (ma a betelepített kutyák és rókák veszélyesek rá nézve), a kutatók arra a következtetnek, hogy a méreg a hímek közötti vetélkedést szolgálja: az áldozat egy ideig megbénul, így nem képes a nőstények megtermékenyítésére.
A méreg nem harapással jut az áldozat szervezetébe, a kacsacsőrű emlős hátsó lábain, a térdízület mellet található a méregkarom, és a két lábbal szorosan fogva tartott áldozat nem tud szabadulni. Ahol a méreg a szervezetbe jut, ott duzzanat keletkezik, a rettenetes fájdalom pedig az egész testre kiterjed, hányinger, izzadás, gyomorfájdalom és nyirokcsomó-duzzanat jelentkezik. A mérgezés tünetei szokatlanok, ebből is következik, hogy potenciálisan új vegyületek találhatók benne. Kromatográfia alkalmazásával eddig annyi derült ki a méregről, hogy abban legalább 19 féle peptidfrakció, valamint egyéb nem-peptid összetevők vannak. Ezek közül napjainkig mindössze 3 peptidet azonosítottak és szekvenáltak, ezek az Ornithorhynchus C-típusú natriuretikus peptid (OvCNP), a defenzin-szerű peptid (OvDLP) és az idegnövekedési faktor (OvNGF) – egyikőjük szerepe sem ismert. Ezeken kívül ismert, hogy a méregnek van izomeráz, hialuronidáz és proteáz összetevője.
A defenzinek széles körben előfordulnak az állatvilágban, az emberben is, antimikrobiális, ion-csatorna-gátló, izomnekrózist okozó és analgetikus hatásuk van, azonban az OvDLP esetén egyik hatás sem jelenik meg, annak funkciója rejtély. A kutatók azt valószínűsítik, hogy mivel ez található a méregben legnagyobb mennyiségben, a fájdalom kialakításában lehet szerepe. A kígyómérgek közül sokban található idegnövekedési faktor, amelyek funkciója a fájdalom növelése lehet, így talán az OvNGF-nek is ez a feladata. A fájdalmat kiváltó tényezők kutatása új fájdalom-receptorok felfedezéséhez is vezethet.
A méreg több fehérjéje is létezik izomer formájában – ezek létrehozását szolgálja az izomeráz enzim – , ami szintén nagyon különleges. (A kacsacsőrű emlős izomeráz enzime az egyetlen ilyen enzim, amit jelenleg emlősök szervezetében ismerünk.)
A méregben előforduló izomerek kutatása önmagában is óriási jelentőségű. A D-aminosavakat tartalmazó peptid-izomerek a szövetekben sokkal stabilabbak, és némelyikük jóval potensebb, mint az L-aminosavat tartalmazó forma. Így pl. a dermorfin (D-alanin a második pozícióban), amit egy békafajta (Phyllomedusa sauvagei) termel, ezerszer hatékonyabban csillapítja a fájdalmat, mint a morfin. Stabilitásuk pedig esetlegesen olyan, embert is érintő betegségek kialakulásában működhet közre, mint az amiloidózis vagy az Alzheimer-kór.
A legújabb kutatások a kromatográfián kívül a genomika, a transzkriptomika és a proteomika módszereit használva tudják kiküszöbölni azt a tényt, hogy nagyon kevés mennyiségű emlős-méreg gyűjtésére van lehetőség.
