A krónikus mieloid leukémia (CML) az egyik olyan rosszindulatú daganatos betegség, melynek hátterében specifikus kromoszómaeltérések oki szerepe nyert igazolást. Ezáltal mód nyílt erősen célzott terápiás módszerek kifejlesztésére, és a tirozinkináz-inhibitorok (TKI) bevezetése nagy előrelépést hozott a CML terápiájában és prognózisában. Az első TKI, az imatinib engedélyezése nyomán alapvetően átalakult a CML-lel kapcsolatos szemlélet: ma már nem terminális betegségként, hanem krónikus kórállapotként tekintünk rá.
Az a tény, hogy az imatinib orális formában is rendelkezésre áll, egyben azt is jelenti, hogy 
a CML korábban alapvetően kórházi körülmények között végezhető kezelése olyan gondozás felé mozdult el, melyben nagy szerep jut a beteg otthoni önmenedzselésének. Az azóta eltelt időben újabb szerek is elérhetővé váltak, többek között a nilotinib és a dasatinib is. E pozitív fejlemények azonban azt is magukkal hozták, hogy a kezelőorvosnak folyamatosan meg kell győződnie arról, hogy betege hosszú távon is az előírásoknak megfelelően szedi-e gyógyszereit.
Mindezideig csak kevés szerző elemezte az orális rákterápiákhoz kapcsolódó adherencia mértékét és az azt befolyásoló tényezőket, noha az adherencia aránya az egyes faktoroktól és az adherencia mérésére használt módszertől függően széles tartományon belül változhat, és egyes vizsgálatok szerint akár csupán 16 százalék is lehet. Más vizsgálatok ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy a CML-betegek egyharmadának adherenciája nem megfelelő, jóllehet a nagyfokú adherencia elengedhetetlen a megfelelő terápiás eredmények eléréséhez.
Egy egyesült királyságbeli vizsgálatban 2010-ben 3 hónapon keresztül 87 olyan beteg adherenciáját elemezték, akik a CML krónikus fázisában voltak és imatinib adásában részesültek. Ebben a vizsgálatban a Medication Event Monitoring System (MEMS, Aardex) nevű elektronikus berendezést használták az adherencia mérésére, mely a gyógyszeres üvegre rögzítve regisztrálja az üveg minden egyes kinyitásának időpontját. Azt találták, hogy az imatinibszedéssel kapcsolatos, a MEMS által regisztrált adherencia a legfontosabb tényező, mely meghatározza a klinikai válasz mértékét.
A fentiek alapján felmerülhet a kérdés, miért olyan rossz a CML-betegek adherenciája? Nemrégiben dr. Lina Eliasson egészségpszichológus és munkacsoportja kvalitatív vizsgálatot végzett, melyben a fenti vizsgálat 87 résztvevője közül 21 betegnél történtek interjúk. A 21 megkérdezett beteg közül a MEMS alapján 17-en minősültek az inatinibterápiával kapcsolatosan nonadherensnek. A betegek akaratlagos és véletlen tényezőket is említettek a dózisok kihagyásának okaként. A kihagyott gyógyszerbevételek leggyakoribb akaratlanos oka a mellékhatásokban jelölhető meg, míg a nem akaratlagos okok közül a feledékenység volt a legjellemzőbb.
A szerzők azt találták, hogy a betegek jelentős része azon a véleményen van, hogy néhány kihagyott dózis nagy valószínűséggel nem rontja a megfelelő terápiás hatás elérésének esélyét, különösen akkor, ha a gyógyszerkihagyás kapcsán nem jelentkeznek tünetek, vagy a kontrollvizsgálat megfelelő terápiás választ jelez. Az is kiderült, hogy a nonadherencia számos esetében az egészségügyi dolgozók maguk is bagatellizálják a lehetséges következményeket, ami tovább erősíti a betegekben azt a tévhitet, hogy néhány dózis kihagyása ellenére is megfelelően szedik gyógyszereiket.
A fenti megállapításoknak különös jelentőségük van annak fényében, hogy a rákterápiák fejlődésével új hatásos gyógyszerek lépnek színre, melynek nyomán a rosszindulatú daganatok gyógyíthatatlan betegségből egyre inkább krónikus kórállapottá válnak. Ahogy bővül a szájon át szedhető gyógyszerek köre, úgy egyre inkább előtérbe kerül és nagy jelentőséget nyer a beteg öngondoskodása. Ily módon az adherencia még a mostaninál is fontosabb tényezővé válik a kielégítő terápiás válasz elérésében.
