Forrás:

SaltComm
Becsült olvasási idő: 3 perc
800 ezer magyar él olyan településen, ahol nincs patika

A magyar települések 47 százalékában nincs patika, az ott élők kénytelenek autóba, buszra vagy vonatra szállni, ha ki szeretnék váltani a gyógyszereiket. Már ha tudnak, hiszen rengeteg olyan ember él, aki életkora vagy egészségügyi állapota miatt még a lakóhelyén működő gyógyszertárba sem tud eljutni. Világszerte szeptember 25-én ünneplik a gyógyszerészek napját – de mi lenne, ha a gyógyszerész nem csak a patika pultja mögött állva várná a beteget, hanem amikor szükséges, el is menne hozzá? Egy szegedi gyógyszerész kilenc éve erre a kérdésre keresi a választ.

Mintegy 800 ezer magyar ember számára komoly nehézséget jelent, ha ki kell váltani az orvos által felírt gyógyszereket, mert a lakhelyükön nincsen patika. A települések 47 százaléka ilyen kistelepülés, ahol nem éri meg gyógyszertárat működtetni – hívja fel a figyelmet a gyógyszerészek világnapján Jánossy Kinga, a Gyógyszerész a Háznál elnevezésű, díjnyertes magyar egészségügyi innováció ötletgazdája és alapítója.

Rajtuk kívül rengeteg olyan ember él, aki kora vagy egészségügyi állapota miatt nem tudja kiváltani a gyógyszereit. 

Van olyan betegünk, aki Szegeden, egy tízemeletes panelházban lakik. Bár a ház egyik földszinti üzlethelyiségében egy patika működik, ő az állapota miatt oda sem tud lejutni – mondja a gyógyszerész, aki az elmúlt kilenc évben rengeteg tapasztalatot szerzett arról, milyen problémákat okozhat, ha egy beteg számára nehézséget jelent beszerezni a gyógyszert.

Dr. Jánossy Kinga

Évek óta egy falusi patikában dolgozom, ahol megtapasztaltam, hogy az emberek a gyógyszertárban állva nem szívesen teszik fel a kérdéseiket, viszont négyszemközt igen. Elkezdtem egy olyan megoldáson gondolkodni, amely egyrészt segítséget nyújt azoknak, akik lakóhelyük, koruk vagy betegségük miatt nem tudnak elmenni a gyógyszertárba, ugyanakkor valóban élő kapcsolatot teremt a gyógyszerész és a beteg között– magyarázza.

Először a Kunbajaközeli tanyavilágban kezdte felmérni a helyzetet, ma pedig már több mint 300 Csongrád-Csanád megyei beteghez jár ki kollégájával együtt. Magukkal viszik a gyógyszereket, részletesen elmagyarázzák az alkalmazás szabályait, alaposan átnézik a különböző szakorvosok által felírt készítményeket, és hónapról hónapra figyelemmel követik a terápia alakulását. Mindezt ingyen, és természetesen a megfelelő szakmai, jogi és adatvédelmi szabályoknak megfelelően. Fontos ugyanis, hogy vényköteles gyógyszert kizárólag gyógyszerész vagy gyógyszertári szakasszisztens szállíthat ki, futár nem.

Ki ellenőrzi, hogy az idős beteg bevette-e a gyógyszert?

Jánossy Kinga tapasztalatai szerint az idős, beteg emberek esetében különösen fontos lenne a gyógyszerész szerepe. Ha a rokon, a szomszéd vagy a szociális gondozó váltja ki a készítményeket, nem mindig jut el az alkalmazás helyes módja a beteghez, máskor veszélyes gyógyszer-kölcsönhatások vagy egészen banálisnak tűnő félreértések okoznak gondot, amelyekre a patikában nem derül fény.

Egy szociális szakember jelezte, hogy az idős bácsi, akihez kijár, szédül, kifejezetten tompának érzi magát. Kiderült, hogy izomlazítót szed, amit érdemes este bevenni, mert könnyen okozhat szédülést, tompultságot. Ő azonban ezt nem tudta, reggel vette be, és egész nap szédült, el is esett – említ egy példát, kiemelve: ha az idős beteg mellett a gondozón kívül van egy gyógyszerész, aki hónapról hónapra felhívja a figyelmet arra, melyik gyógyszer mire való, hogyan kell szedni, ilyen nem fordul elő. – Ez jól mutatja, milyen hasznos, ha a szociális szakember és a gyógyszerész együtt dolgozik: így nemcsak a beteg jár jobban, hanem az egész ellátórendszer is. A mostani gyakorlat azonban a problémát csak szociális kérdésként kezeli, miközben a szükséges szakértelem hiányában többet árthat, mint amennyit segít – mondta a szakgyógyszerész.

300 beteg utánkövetése évi 18 millió forintos megtakarítást jelent

Világszerte szeptember 25-én ünneplik a gyógyszerészek világnapját – arról azonban kevés szó esik, mennyi pénzt tudnának spórolni a szakemberek az államnak, ha lenne lehetőségük utánkövetni a betegek gyógyszeres terápiáját.

Pedig az elmúlt években több ilyen kutatás készült, szakemberek azt vizsgálták meglévő, a világ különböző pontjairól származó felmérések alapján, hogy csökkenti-e a gyógyszerköltségeket, ha a beteg ellátásában a gyógyszerészek hangsúlyosan jelen vannak. Az eredmények egyértelműen alátámasztották ezt.

Jánossy Kinga kísérletet tett arra, hogy számszerűsítse a gyógyszerészi tanácsadás és felügyelet valódi értékét a hazai körülmények között. Úgy számol, itthon 300 betegenként körülbelül évi 18 millió forintot lehet megspórolni azzal, ha a gyógyszerészek utánkövetik a betegek terápiáját.

A nem megfelelően szedett gyógyszerek, az előírt hatást ki nem váltott terápiák, valamint a káros gyógyszer-kölcsönhatások miatt az állami egészségbiztosító jelentős forrásokat veszít, hiszen a támogatott gyógyszerek nem hasznosulnak, a betegek állapota pedig romlik – magyarázza.

Fotók: Salt 

Kvízek
Kiemelt rovataink