T. Carruthers és munkatársai három Nagy-britanniai kórház gyakorlatát tekintették át, cikkük (A multisite analysis of missed doses of antibiotics administered in hospital care) a European Journal of Hospital Pharmacy című szaklap augusztusi számában jelent meg (Eur J Hosp Pharm 2013;20:207-211 doi:10.1136/ejhpharm-2013-000294).
Mint a szerzők megállapítják, a betegbiztonsággal foglalkozó nemzeti bizottság (National Patient Safety Agency) 2010-es jelentése szerint az elmulasztott, illetve késve beadott antibiotikum-dózisok nagy veszélyt jelentenek, és e hiba kivédése számos intézkedést követel a kórházaktól, többek között azt, hogy a kórházak évente felmérjék a kritikus gyógyszerek beadásával kapcsolatos mulasztásokat. A jelentés szerint a gyógyszerbeadás elmulasztása, illetve egy-egy dózis késve történő beadása a gyógyszerelési hibák második leggyakoribb formája.
A legtöbb kórházban még ma is a papíron vezetett betegkórlapokat kell egyenként áttekinteni ahhoz, hogy képet kapjunk arról, milyen mértékű, illetve gyakoriságú egy-egy dózis elmulasztása. A napjainkban terjedő elektronikus nyilvántartások azonban igen megkönnyítik a terápiával kapcsolatos adatok kinyerését, értékelését.
A cikkünkben bemutatott vizsgálatban 3 olyan kórház adatait elemezték, amelyek rendelkeznek legalább részleges – egymásétól eltérő – elektronikus gyógyszerfelíró és adminisztráló rendszerrel (electronic prescribing and medicines administration systems, EPMAS). Az 1. kórház 1234, a 2. kórház 424, míg a 3. kórház 1472 ágyon üzemel, a vizsgálat a 2010 áprilisa és 2011 májusa közötti adatokat értékelte. Az 1. és a 2. kórházban a sürgősségi osztályon kívül az összes antibiotikum-használatot az EPMAS-ban rögzítették, míg a 3.-ban a sürgősségi osztályon kívül a gyerek- és a nőgyógyászat, valamint az onkológia és a hematológia adatait sem rögzítették elektronikusan. Az 1. kórház az EPMAS-ból nyert adatokat rendszeresen felhasználta, és segítségével a vezetőség minőségértékelő értekezleteket tartott. Mindháromféle EPMAS tartalmazott olyan részt, amiben a dolgozóknak a dózis esetleges elmulasztásának okait kellett rögzíteniük – ez egyaránt kért kórházi kódokkal rögzített, illetve szöveges információt .
A vizsgálat eredményei szerint az elmulasztott antibiotikum-dózisok aránya 5,9 százalék volt az 1. kórházban, 10 százalék a 2. kórházban és 10,26 százalék a 3. kórházban. Az elmulasztott antibiotikumok skálája nem különbözött a három kórház között, volt közöttük speciális, ritkán használt készítmény és mindennaposan használt is. 5 szer mindhárom kórház top10-es listáján szerepelt (a 10 leggyakrabban elmulasztott szer; co-amoxiclav, flucloxacillin, piperacillin/tazobactam, clarithromycin és benzylpenicillin).
A dózis-kihagyás okaként „az adott gyógyszer nem elérhető” típusú indoklás aránya hasonló volt a három kórházban, és mindenhol meglepően alacsony, a felírt dózisok százalékában kifejezve: 1. kórház 0.64; 2. kórház 0.98; 3. kórház 0.82., ráadásul ezek egy jelentős része nem gyógyszerhiány miatt következett be, hanem pl. az adott fajta gyógyszer raktáron lévő készletét nem találta a személyzet, vagy nem ismerte fel annak csomagolását, nem tudta a konkrét beteg számára rendelt különleges antibiotikumot átszállítani egy korábbi helyről, nem volt ismerős számára az adott szer, vagy az nem volt elérhető megfelelő formában (egyéb indoklások pl.: a páciens nem érhető el, nincs a helyén, visszautasítja a szer bevételét). Az 1. kórházban rögzítették a legtöbbféle mulasztási okot.
A különböző gyógyszerbeviteli utak elmulasztott dózisainak aránya nagyjából megegyezett a három kórház között, amiből arra lehet következtetni, hogy más angol kórházakban is hasonló lehet a helyzet. Elmulasztott orális dózisok aránya 6.3%, 8.8% és 8.5%; elmulasztott parenterális dózisok aránya: 5.5%, 10.3% és 11.8%; elmulasztott helyi kezelések aránya: 19.9%, 24.5% és 32.7% - ezek közül természetesen az elmulasztott parenterális dózisok jelentik a legnagyobb veszélyt, és az elmulasztott helyi kezelések magas aránya azt tükrözheti, hogy a személyzet azt feltételezi: a helyi kezelés nem olyan fontos, mint az orális vagy a parenterális. Mindazonáltal mindhárom kategóriában szignifikáns mértékben az 1-es kórház teljesített legjobban, ami jól tükrözi, hogy ebben az intézményben alkalmaznak egyedül aktív intervenciós stratégiát a mulasztások csökkentése érdekében.
A vizsgálat végzői többek között megállapították, hogy a személyzetnek fontos volna alaposabban monitorozni a betegek státuszát abból a szempontból, hogy aktuálisan fogyaszthatnak-e szájon át gyógyszert, mivel az állapotuk esetleges változásának számbavétele gyakran elmaradt. Leszögezik: meglepően kevés a gyógyszerellátási hiány miatt bekövetkező dózis-mulasztás, és sok a személyzet hibájából bekövetkező mulasztás, amikor nem tudják, hol található az adott szer, vagy hogy néz ki annak csomagolása.
Azoknak a dózisoknak az aránya, amelyeket elmulasztottak beadni, és a mulasztás okát is elmulasztották rögzíteni, sajnálatosan magas volt: 1. és 3. kórház 61.7%; 2. kórház 26.65% – az okok feltárása igen fontos lenne, és további vizsgálatot igényel.
A vizsgálat eredménye alátámasztja, hogy igen fontos az elektronikus gyógyszer-felírási és -kiadási nyilvántartás használata, és a kritikus gyógyszerek kiosztásának évenkénti felülvizsgálata, valamint ennek eredményeképpen a kórház vezetőségének aktív intervenciója a dózis-kihagyások számának csökkentése érdekében – a maximális megengedhető dóziskihagyási arány az összes rendelt adaghoz viszonyítva 5 százalék körüli.
