Témaválasztásomat az indokolta, hogy a behozott gyógyszer mint kiemelt jelentőségű napi gyakorlati probléma, minden kórházban jelen van. Szerettem volna ezt a gyakran tiktolt jelenséget jobban megismerni és bemutatni, hiszen a probléma nem csak sajátunk, hanem országos szinten jelentkezik.
A kórházak szemszögéből a behozott gyógyszerek használata financiális szempontból kedvezőnek tűnhet, ugyanakkor a jogi és a szakmai elvárásokat megfontolva igencsak aggályos. A fekvőbeteg-ellátó intézményekben ápolt betegek teljes körű gyógyszerellátásával kapcsolatos elvárásokat számos jogszabályi előírás definiálja. A két fő előírás az, hogy „a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás keretén belül a beteg jogosult – valamennyi aktuális és krónikus betegségének – gyógykezeléséhez szükséges gyógyszerre”, valamint, hogy „a fekvőbeteg ellátást végző intézményben csak az intézeti gyógyszertárban nyilvántartott gyógyszer tartható és alkalmazható”. Az ellátásban résztvevők tapasztalata szerint azonban a kórházak szűkített és szakmaspecifikus gyógyszerválasztéka gyakran nem képes kielégíteni a betegek gyógyszerigényeit annak ellenére, hogy ezt a hatályos jogszabályok előírják. Ennek következtében a betegek saját, kórházba behozott, vagy behozatott gyógyszereiket szeretnék, vagy éppen kénytelenek szedni.
A jelenség komplex, több aspektusból is megközelíthető, ráadásul valamennyi járóbeteg-ellátásban alkalmazott gyógyszer érintett lehet. Az említett ellentmondások és szabályozási hiányosságok bizonytalansághoz vezetnek, nincsen egységes gyakorlat, hanem motiváltságtól függően egyéni megoldásokat alkalmaznak mindenhol. Ugyanakkor a hatályos jogszabályokban megfogalmazott tiltás, kötelezettség ellenére is fontos annak ismerete és dokumentálása, hogy a kezelt beteg milyen készítményeket alkalmaz. Jó lenne elérni, hogy átlátható legyen a kórházi kezelés során a betegek valós gyógyszerelésének komplex folyamata! Ez a máig tisztázatlan, ugyanakkor a finanszírozás és a minőségbiztosítás szempontjából is igen nagy jelentőségű kérdéskör mihamarabbi szabályozásra vár mind a betegek, mind az ellátásban közreműködők érdekében.
Szerettem volna jobban rálátni, ki, hogyan vélekedik a behozott gyógyszerek kapcsán 
felmerülő problémákról. Az érintettek motivációja, hozzáállása érdekelt, és az ezzel kapcsolatos napi gyakorlat. A gyógyszerbiztonsági kockázatok minimalizálása a gyógyszerészeknek nemcsak feladata, hanem szakmai érdeke is, ezért országos szintű kérdőíves felmérést végeztem körükben. Mivel a napi gyakorlat során az osztályon dolgozók érintettek leginkább, és mivel a centralizált betegre szóló gyógyszerelés révén a nővérekkel vagyunk napi kapcsolatban, ezért úgy döntöttem, hogy kórházunk valamennyi osztályán megkérdezem a gyógyszeres-, vagy főnővért, hogy milyen tapasztalataik vannak a jelenség kapcsán. Továbbá mindenképpen szerettem volna a betegek attitűdjeit is vizsgálni, vajon mi motiválja őket, amikor behozzák krónikusan szedett gyógyszereiket és vajon mennyire tájékozottak azok alkalmazásával kapcsolatban.
A gyógyszerészek számára online kérdőívet készítettem, melyet elsősorban a megyei, valamint több budapesti kórház és az egyetemek főgyógyszerészének küldtem el. Összesen 26 intézmény szabályozási és napi gyakorlatáról értesülhettem. Érdekelt, hogy intézményi szinten hogyan van szabályozva, van-e egyáltalán szabályozva a behozott gyógyszer kérdése. A kapott válaszok jól tükrözték a szabályozatalanság tényét: a 26 válaszadó hely közül 5 helyen van önálló belső szabályzat, 8 helyen a Gyógyszerellátási és gyógyszerelési szabályzat, 2 helyen egyéb szabályzat tartalmaz rendelkezéseket a behozott gyógyszerekkel kapcsolatban. Hat helyen nem tudnak arról, hogy lenne bármilyen belső rendelkezésük erre vonatkozóan, 5 helyen pedig az „Egyéb” választ jelölték meg, vagy azért, mert éppen folyamatban van a szabályozás, vagy pont a jogszabályi előírások miatt nincsen hivatalos belső utasításuk. Azzal mindenki, kivétel nélkül egyetértett, hogy időszerű és fontos, hogy rendezettebbé váljon a behozott gyógyszerek alkalmazásának jogi és szakmai háttere.
Megkérdeztem a gyógyszerészektől, „Egyetértenek-e azzal, hogy ha egy beteg magával hozza a krónikus betegségeire szedett, és a fődiagnózisával összefüggésbe nem hozható egyéb gyógyszereit a kórházi kezelésének idejére, akkor meghatározott feltételek mellett lehetőséget kapjon azok használatára?”, a kapott válaszok ebben az esetben is nagyon szórtak, de közömbös senkinek nem volt a kérdés. Gyógyszerészként szinte ugyannyian értettek egyet, mint ahányan nem. Viszont magánemberként többen vélekedtek úgy, hogy a krónikusan szedett gyógyszereket be lehessen vinni, és használni, mint ahányan ezt elutasították. Kíváncsi voltam arra, hogy „Véleményük szerint mi a gátja annak, hogy kórházi gyógyszerészként megteremthessük a behozott gyógyszerek biztonságos használatának feltételeit?”. Igazolódott, amit vártunk, hogy a legnagyobb gát a jogszabályi rendezetlenség, de nagy súllyal jelent még meg itt az elkülönített tárolás és az adminisztráció terhe, valamint az, hogy gyógyszerészi osztályos jelenlétre lenne szükség.
A nővéreknek szóló anonim kérdőívet az intenzív és a sürgősségi osztály kivételével minden osztályon odaadtam a gyógyszeres-, vagy főnővérnek. (A kitöltési arány 93%-os volt.) A nővérek válaszaiból az derült ki, hogy ők sokkal elfogadóbbak a behozott krónikus gyógyszerek használatával kapcsolatban. Vélhetően ennek egyrészt finanszírozási okai vannak, másrészt nem feltétlenül érzik, vagy ismerik az ezzel járó gyógyszerbiztonsági kockázatot. Érdekelt az is, hogyan derül ki, hogy a beteg magával hozta gyógyszereit a kórházi kezelésének idejére. Erre jellemzően az orvos, vagy nővér kérdez rá, a betegek nem jelzik maguktól, vélhetően nem tudják, hogy annak milyen jelentősége lehet. Az bíztató, hogy senki nem válaszolta azt, hogy a gyógyszer behozatal rejtve marad, bár ez nem feltétlen tükrözi a valóságot. A válaszadó 14 osztály közül 8 osztályon a behozott gyógyszereket a beteg cselekvőképességétől, megbízhatóságától függően maga tárolhatja, és adagolhatja. Nagyon bíztató, hogy 13 nővér teljes mértékben, 1 pedig nagyrészt egyetért a dokumentálás fontosságával.
A beteginterjúkkal kapcsolatban a célom az volt, hogy egy hosszabb, és egy rövidebb átlagos ápolási idejű osztályon is vizsgáljam a betegek attitűdjeit. Mindkét választott osztályt centralizáltan betegre szabottan gyógyszereljük. A vizsgált hosszabb ápolási idejű, belgyógyászati profilú osztályon az osztályvezető főorvosnak az a hozzáállása, hogy amíg a beteg az ő osztályán fekszik, addig a kórház gyógyszereit szedje. A napi gyakorlat is ezt tükrözte, a betegek által behozott gyógyszereket ugyan átnézik, de haza is küldik. De itt is kivételt képeznek a speciális gyógyszerek, eszközök, pl. saját inhalátort, inzulinos toll használatát engedik. A betegek nem tartják természetesnek, hogy a kórház biztosítja számukra a gyógyszert, amíg bent vannak, de az „osztályos rendet” mindenki elfogadhatónak tartotta.
A rövid ápolási idejű, műtétes osztályon azt tapasztaltam, hogy a megkérdezett betegek 70%-a behozta, tárolta és szedte az otthoni gyógyszereit (20% azért nem hozta be, mert nem is szed). Ezen az osztályon sem tartották a betegek természetesnek, hogy a kórház biztosítja a gyógyszert, amíg bent vannak, de nem is tudják meg, hogy jogosultak lennének erre.
Kórházunkra nézve elmondható, hogy a hangyaboly megbolygatása rávilágított saját tennivalóinkra és jövőbeni feladatinkra is. Szeretnénk elérni, hogy valamennyi osztály működési rendje foglalkozzon a behozott gyógyszer témával és jogi lehetőségeinkhez mérten a gyógyszerellátási és gyógyszerelési szabályzatunk és térjen ki erre. A vizsgált, betegre szabottan gyógyszerelt, rövid ápolási idejű osztályon dolgozókat pedig hatékonyabban, akár személyes jelenléttel kell segítenünk, ösztönöznünk, hogy ne a betegek saját gyógyszereit, hanem a kórház gyógyszerkészletét vegyék igénybe.
Mindhárom felmérés igazolta, hogy mindenhol egyéni megoldások vannak, saját motiváltság alapján döntenek a behozott gyógyszerek kórházi kezelés alatti alkalmazhatóságáról, ezért legjobb lenne, ha mihamarabb döntés születne arról, hogy mi hozható be, és milyen feltételek mellett lehet azokat alkalmazni. Végső konklúzióként szeretném hangsúlyozni azt, ami a gyógyszerészek véleményeiből is egyöntetűen kiderült: a behozott gyógyszerek alkalmazása kapcsán aktív gyógyszerészi szerepvállalás csak osztályos jelenlét mellett vállalható fel, ehhez pedig az kellene, hogy a betegágy melletti gyógyszerészi szolgálatra, mint szakfeladatra széles körben lehetősége legyen a szakmának.
Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Kórházi-Klinikai Gyógyszerészeti Tagozata és Tanácsa évek óta foglalkozik a kórházba behozott gyógyszerek felhasználásának kérdésével, szakmai ajánlásuk itt érhető el.
Névjegy:
Dr. Csontos Diána 2013. nyarán államvizsgázott a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. Diplomája átvételét követően, rövid időn belül megkezdte gyógyszerészi pályáját Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Intézeti Gyógyszertárában, ahol nemcsak hivatása alapjait, hanem az ott dolgozók példás szakmai helytállását is igyekszik elsajátítani. A hagyományosnak mondható kórházi gyógyszerészi feladatok elvégzése mellett az intézményben zajló, betegre szóló, napi gyógyszerosztás felügyeletében vett részt az elmúlt egy év során. Jelenleg a gyógyszertárban zajló citosztatikus keverékinfúziók előállítását irányítja és felügyeli. Első évfolyamos kórházi-klinikai szakgyógyszerész rezidens.
